A hamulúg, vagy más néven hamuzsír a kálium-karbonát természetes úton előállított formája, melyet alkáli sónak, azaz „sal alcali”-nak, avagy magyarosan szalalkálinak is hívtak. Ebből ered a népies neve, azaz a „szalajka”.
A Váraszói völgy – korábbi nevén Szalajka-völgy (alkáli só = „sal alcali” = „szalajka”) – kiterjedt bükkerdővel is ennek a hegyi iparnak adott otthont, akárcsak a sokak által ismert „nagytestvére”, a szilvásváradi Szalajka-völgy.
A 18. században a Magyar Királyság területén is beinduló kezdetleges vegyipar legfontosabb terméke a hamulúg volt. A magyar hamuzsír egész Európában keresett volt.
De mi is pontosan a hamuzsír?
A fa elégetésekor – elsősorban a bükkfát kedvelték – a hamut összegyűjtötték, és a „hamuházba”, vagy más néven „szalajkaházba” vitték (környezetvédelmi szempontból mi szeretnénk a fatüzelést használó önkéntesek által a téli fűtés során összegyűjtött hamuval dolgozni). Itt vízzel átitatták, és egy nap állás után a hamuból kicsorgó lúgos levet nagy üstökben addig főzték, míg a víz elpárologtatásával az oldatból sűrű massza nem keletkezett. Ez volt a fekete hamuzsír, amit még kiégetéssel „kalcináltak”, azaz fehérítettek. Ez a morzsalékony kékesfehér gipszszerű anyag lett a végtermék, amely képezte aztán a szappangyártás, a textilfehérítés és az üveggyártás alapanyagát.
Ezt szeretnénk megmutatni a jelenleg vendégházként üzemelő Szalajka Háznál. Ezzel összekötve egy hivatalos túravezető által vezetett túrán a résztvevők a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet történelmét és földtani értékeit is megismerhetik.
Időpont: 2025. március 22., 11 órától
Az esemény a NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Közösségi környezet kollégium pályázatának NEAN-KP-1-2024/1-000151, Hagyományok felélesztése – „Szalajkafőzés a Szalajka házban” c. projekt keretében valósul meg 68 100 Ft támogatásból.
Az esemény ingyenes, de bejelentkezéshez kötött: info@szalajkavendeghaz.hu
Illusztráció: Hamuzsírégetés Agricola De re metallica c. művében